2014. április 28., hétfő

4. fejezet

*meg sem szólal csak csendben hallgat, amiért nagyon, nagyon sokat késett a fejezet* Tényleg nagyon sajnálom, de remélem kárpótoltalak titeket azzal, hogy ez a rész és a következő rész is Harold szemszöge lesz. Hupsz, elfecsegtem. De ez csak nektek jó. Jó olvasást! ;)
(a cím azért helytelen, mert ha az ő-t hosszan írtam volna, akkor csúnya lett volna)
Norelle



Félsz tölem, Rose?
"Mind tettünk már rossz dolgokat, de attól még nem leszünk rossz emberek."

Harry Styles

Lefagyott az arcomról a mosoly és a nevetést is abba hagytam hirtelen. Dühösen néztem rá újra. Milyen furcsa, hogy ilyen hamar és egyetlen kérdésével fel tud idegesíteni.
- Egy újabb kérdés Rose, amihez semmi közöd. Szokásod ilyen kérdéseket feltenni? Hm?- emeltem fel kicsit a hangom. Nem akartam újra ráijeszteni, de nem tudtam parancsolni magamnak.
- De igen is van közöm hozzá. Megitattál egy olyan szarral amiben ki tudja mi van.- állt fel bátran és elém lépett.- Honnan vetted?
- Hirtelen milyen bátor lett. Többet kéne ilyet innod.- mosolyogtam rá az ellenállhatatlan mosolyommal de őt nem hatotta meg. Ugyan olyan dühösen nézett rám.- Egy haverom hozta nekem nem rég. Ehhez tényleg nagyon nagy közöd volt. Nincs benne semmi, csak alkohol. Ezért vagy ilyen, érted?
-Azt mondtad, hogy alig van benne.- bökte meg mutatóujjával a mellkasom.- Én megmondtam, hogy nem iszok alkoholos cuccokat, erre te megitatsz egy olyan sörrel, amibe kitudja mennyi volt.
- Cseppet sem sajnálom. Ideje lenne a jó kislányból, rossz kislánynak lenni. Jobban illik a rossz hozzád.- fogtam egy vörös tincset ujjaim közé, majd elengedtem, hogy a tévé elé üljek tévézni. Sörözni sem volt már kedvem ettől a csajtól. De nem engedhetem el, mivel látott egy olyan dolgot, amire még én sem vagyok büszke. Hallottam egy nagy sóhajtást, majd éreztem, ahogy tőlem kicsit távolabb besüpped a kanapé. Ránéztem a vörös hajú lányra és halványan elmosolyodtam. Van bennünk valami közös, amitől talán még barátok is lehetnénk. De nem, én nem leszek a barátja, ő csak egy lány aki rajta kapott valamin én pedig elraboltam, hogy ne kotyogja el senkinek. Nem kedvelhetem meg. Nem is fogom. Nincs szükségem barátokra, se semmilyen más kötődésre. Ha valakihez kötődöm és nem akarom elveszíteni, akkor úgy is az lesz a vége, hogy elveszítem és fájdalmat okoz. És ha jön a fájdalom, én még inkább rossz, bunkó leszek. Én magam is utálom, ha olyan vagyok de nem tudok ellene mit tenni, ez csak jön és majd idővel elmegy. Hangulatingadozásaim vannak, magam is tudom és a gyógyírt is. Kell egy társ. De nem akarok társat. Egyszer volt, őt is elveszítettem, mondhatom kurvára kiakadtam miatta és meg is lett az ára.
A távirányítóval szórakoztam, mikor visszatértem a gondolataim közül. Egész végig őt nézhettem mert összehúzott szemöldökkel nézett rám, miközben a térdén tartotta magát a két könyökével.
- Mi bajod?- álltam fel, majd a konyhába mentem, hogy készítsek egy tál pattogatott kukoricát. Megráztam mikor kivettem a mikróból és a lány felé közeledtem.- Kérsz?
- Öhm..ja, kösz.- nézett fel rám és kivett belőle pár szemet, mire én közelebb nyomtam hozzá, jelezve, hogy vegyen többet. Ki is vett belőle egy maroknyit és hátradőlt, hogy tovább nézhesse a tévét. Csatlakoztam hozzá de átkapcsoltam a sportcsatornára ahol épp egy meccs ment. - Ah, ne már.- csapott a combjára és megforgatta a szemét. Úgy látom nem kell sok idő és jól el lesz itt is.
- Sajnálom.- dobtam egy kukoricát a számba, majd még egyet. Észrevettem, hogy nagyon nézett ezért felvontam a szemöldököm.
- Meg- megtanítanád? Sosem tudtam hogyan kell.- húzta el a kicsi száját majd a szemeivel ide oda nézegetett zavarában. Akkor, abban a pillanatban nagyon aranyosnak tartottam.
- Persze. Nem nagy dolog. Csak feldobod úgy, hogy majd valahogy a szádba essen.- rántottam vállat, bemutatásképp pedig megcsináltam amit próbáltam magyarázni.- Te jössz.- Ahogy rágtam a kukoricát ropogott de nem zavart, egy maroknyival bekaptam egy újabb adagot és néztem a szerencsétlenkedését.
- Nem megy. A picsába.- durcázott be. Meglendítette a kezét majd eldobta a kezében tartott kukoricákat amik rajtam landoltak. Rosalie ijedten gyorsabban vette a levegőt. - Ne, kérlek ne haragudj. Nem direkt volt.- pattant közelebb a kanapén, hogy kiszedhesse a hajamból azt a két szem kukoricát. Nem értettem miért lett ilyen, miért haragudnék rá ennyiért, de utána leesett. Hangulatingadozásom van. Gondolom ő is észrevette ezért..ezért fél tőlem. Nem csak ezért.
Megfogtam kezeit amik hajamba turkáltak, leeresztetten az én kezemmel együtt az ölembe.
- Félsz tőlem, Rose?- Hangom lágy volt, ahogy próbáltam a szemeibe nézni. Sosem félt még tőlem egyetlen nő sem. Nem tettem olyat, ami miatt kéne félniük, de ő más volt. Észrevett engem valami közben. Párszor ráordibáltam, amit nagyon bánok, de nem tehetek róla. Talán azért nem félt tőlem még egy nő sem, mert nem volt aki féljen? Nem volt még mellettem nő, azért?
Lesütötte a szemeit és ezzel választ adva nekem. Félt tőlem. Még szép, hogy fél, seggfej. Adtál rá egy csomó okot. - Ne félj, kérlek.
- Ne féljek? Komolyan?- suttogta a combjait nézve. Kihúzta kezeim közül a kezeit, valószínű kényelmetlen helyzetbe volt. Nem valószínű, biztos, te idióta. - Félek tőled, Harry. Mikor kezdeném megszokni, már ha ezt meglehet...- Nagy levegőt vett, azt hiszem a sírás szélén állt.-... akkor mindig adsz egy okot, hogy újra féljek.
- Téged nem bántanálak. Nem is foglak. Nincs okom. Amikor azt a szemétládát megöltem volt okom rá, érted?- Nem akartam visszaemlékezni arra, hogy miért öltem meg, ezért inkább felálltam. Ne, előjöttek az emlékek róla. Az egész dologról. Hirtelen megint ideges lettem, ezért inkább összeszedtem a kukoricákat a földről és azt asztalra helyeztem.- Ha kérsz, még egyél. Én elmegyek sétálni.- Nagy léptekkel indultam meg az ajtó felé. Ki kellett szellőztetni a fejem. El akartam felejteni arról az éjszakáról mindent. Mindent ami akkor történt. Már a sírás kerülgetett, amikor tisztán láttam magam előtt. Megdörzsöltem az arcom, szippantottam egyet és kiléptem a hideg éjszakába. New York ilyenkor sem aludt, mint mondják is róla. Ezért sem akartam kint sírni az emberek előtt, mert milyen is lenne már az, ha egy férfi sír? Kurvára megalázó. Magam mögött meghallottam a lábdobogásokat. Hátrafordultam, mert hát kíváncsi vagyok én is, mint minden más ember. A szemem kikerekedett és dühös lettem.
- Nyu- nyugodj meg. Nem akartam el- elszökni.- emelte maga elé kis kezeit Rosalie, miközben dadogott lesütve szemeit.
- Akkor mégis miért jöttél le?- tettem fel a kérdésem neki. Ideges voltam, ahogy hirtelen megláttam. Azt hittem el akar szökni, de nem, nem akart. Furcsa.
- Hát..izé. Jönni akartam veled.- harapott alsó ajkába és elseperte az arcából vörös tincseit.
- Tessék?- fordítottam kicsit oldalra a fejem, hogy jobban halljam. Játszottam vele. - Jól hallottam, hogy Rose sétálni akar velem? Véletlenül nem megszökni?
- Nem. Mármint igen, jól hallottad de nem megszökni akartam.- rázta meg kicsi fejét.
- Remélem is. Mert innen nem mész sehova.- fogtam meg a csuklóját, lágyan, majd elindultam jobbra amerre egy kávézó volt. Nem, nem be akartam oda vinni, hanem mert látni akartam azt a helyet. Azt a helyet ahova régen a menyasszonyommal jártam.

2014. április 23., szerda

Drága, egyetlen olvasóim! Egy kérdéssel fordulnék felétek, ha nem nagy gond. Szerintetek kezdjem előröl a történetet? Mármint újra írjam a fejezeteket? Mert én szerintem kicsit gagyik lettek.
Plusz még egy kérdés. Szerintetek megváltozzon a női szereplő vagy maradjon ugyan az? Mert én arra gondoltam, hogy Selena lesz az új szereplő, tudom sablonos már de valahogy őt képzelném ide:)
Válaszoljatok a kérdésekre, kérlek! :)