2014. június 1., vasárnap

5. fejezet

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm a megjegyzéseket, feliratkozókat és a megtekintéseket! Nagyon jól esett! Kérhetném, hogy majd a véleményeteket bővebben írjátok meg? Csak mert kíváncsi vagyok. Jöhet rossz és jó kritika is. Ha esetleg valamit elírtam, az nézzétek el nekem, úgy raktam közzé, hogy nem olvastam át. Jó olvasást! Norelle


Emlékek...
"Ha szeretsz valamit, sosem engedheted el, még egy pillanatra sem, különben örökre elveszik."

Harry Styles 

Ketten sétáltunk a sötét New York-i utcákon. Csend volt, ami jól esett, viszont jobb lett volna, ha egyedül lehetek a gondolataimmal. Örültem neki, hogy Rose meg sem szólalt mellettem, mert biztos, hogy leordibáltam volna a fejét, mert most különösen feszült voltam. Sírni lett volna kedvem, de nem sírhattam volna előtte. Elmúlt volna az a valami, amitől tart tőlem. Bár inkább múlt volna el, minthogy félt attól, hogy képes lennék bántani őt. Sosem félt tőlem senki, mindig rendes srác voltam, segítettem mindenkinek. Volt olyan időszakom, amikor tényleg egy szemétláda voltam, de mikor találkoztam vele, ő megváltoztatott. Ezért is szerettem és még mindig szeretem a volt menyasszonyom. Imádtam őt. Ő volt a mindenem, megtettem volna érte mindent. De ez már rég volt, most már csak az emlékei vannak meg ezeknek. Csak az emlékek.- motyogtam magamba egy sóhajtás közepette.
A betont bámulva sétáltam zsebre tett kezekkel de észrevettem, hogy nem hallatszik semmilyen kis topogás mellettem. Felkaptam a fejem és a fejem ide- oda kapkodtam keresve a lányt. Ne, nem tűnhet el. Ijedtemben kivettem a zsebeimből a kezem, utána pedig a hajamba turkálva nézelődtem a lány után, mígnem meghallottam a vékony hangját.
- Itt vagyok, nyugodj meg.- Felé kaptam a fejem. Ott ült egy padon gubbasztva, a haja eltakarta az arcát. Kifújtam az eddig benntartott levegőmet. Megnyugodtam.
- Megijesztettél, ugye tudod?- ültem le, ugyan arra a padra, de ügyeltem rá, hogy ne üljek túl közel. Bólintott, majd a földet kezdte pásztázni. Ugyan olyan szar kedve lehetett, mint nekem. Tudtam, hogy az lett volna a legnagyobb vágya, hogy hazamenjen és a szeretteivel legyen. Hogy közel lehessen hozzájuk. Ugyan olyan érzései lehetek neki, mint nekem. Ugyanolyan nyomorultságosan szar érzései.
- Itt maradok. Nem megyek el. Itt leszek veled, emeddig csak szeretnéd, csak..- hagyta abba a mondatot. Kíváncsian néztem az arcát.- ..csak hadd hívjam fel őket, hadd mondjam meg nekik, hogy jól vagyok. Kérlek.- A hangja olyan könyörgő és kétségbeesett volt. Annyira elengedtem volna akkor és ott, de nem tehettem. Sóhajtottam, ahogy a zsebembe nyúltam, hogy elővehessem a telefonom. Megforgattam az ujjaim között, adtam magamnak egy kis gondolkodási időt. Át kellett gondolnom, hogy ha felhívja az egyik családtagját, esetleg barátját, akkor vajon elkotyogja egyből, hogy mit tettem, hol van, vagy csak elmondja a hamis dolgokat amiket kitalált.
- Tessék.- nyújtottam át neki a telefonomat. Kerek szemekkel pillantott rám, majd a telefonra. Lassan érte nyúlt, de mielőtt elvehette volna megfogtam a csuklóját a másik kezemmel.- Ha bármit elmondasz akkor megbánod, világos?- Próbáltam megütni az a hangsúlyt amitől megijedhet, és sikerült is. Aprót bólintott mire elengedtem vékony csuklóját és átadtam neki a készüléket. A remegő kezeivel tartotta a telefont, miközben egy telefonszámot pötyögött be. Lassan füléhez emelte és nagyokat lélegzett. Egyszer csak felcsillant a szeme.
- Hallo? Jessica?- szólt bele a telefonba.- Igen, én vagyok az.- bólogatott hevesen. Fel kellett állnom, mert már nem bírtam egy helyben ülni. Lehet, hogy teljesen más volt a téma, de még akkor is azon a rohadt dolgon gondolkodtam folyamatosan. Bassza meg, miért kellett megint eszembe jutnia? Nem mintha elfelejtettem volna, de már nem csak azon a kibaszott dolgon gondolkoztam addig. - Ne- New York-ban vagyok a- az egyik barátommal. Elhívott, hogy öhm.. megismerjem a várost és a nagynénikéjét.- hazudott a telefonba, mire egy gyors mosoly suhant át arcomon. Többre nem voltam képes. Lassan lerakta a telefont. Szép, sötétkék szemeit lassan rám vezette. Kivehető volt belőle a félelem, a szomorúság, és egy kis boldogság is. Valószínűleg, mert beszélhetett valakivel. Visszakaptam a telefonom, majd visszacsúsztattam a zsebembe.
- Ügyes voltál.- dicsértem meg. Halványan elmosolyodott a dicséretemre. - Kicsoda az a Jessica?- kérdeztem rá.
- A házvezetőnőnk.- válaszolt tömören. Összehúztam a szemöldököm.
- Miért nem a szüleid hívtad fel?- kérdeztem értetlenül. Ha nekem egy ilyen helyzetben fel kellett volna hívnom valakit, tuti a szüleimet hívtam volna fel.
- Mert biztos, hogy nincsenek otthon, hanem dolgoznak, vagy valami. Biztos azt sem vették észre, hogy eltűntem.- tárta szét karjait, majd azok ráestek a combjaira.- Mióta is vagyok itt?
- Ez a második nap. Két napja vagy itt.- El kellett gondolkoznom rajta. Nem nagyon számoltam a napokat, nem is érdekelt.
- Aha. Két napja tűntem el, és szarnak le.- motyogta maga elé bámulva.- De kedves.
- Szard le te is őket. - adtam egy rendkívül hasznos tanácsot. De hasznos volt, bassza meg. - Ha te nem érdekled őket... téged se érdekeljenek ők.
- Nem jók a tanácsaid, Harry.- Egy halvány mosoly játszott ajkain, miközben megrázta a fejét. - Rossz érzés, tudod? Szar érzés, hogy nem érdekli a szüleid, hogy mi van veled. Csak a munka, a munka és a munka. Semmi más.- Az utolsó két szót már suttogta. Megsajnáltam szegényt. Olyan rossz élete, sorsa lehet, mint nekem.
- Tudni akarod, hogy miért öltem meg azt a kibaszott szemétládát?- tettem fel csendben a kérdést. Hirtelen felém fordította fejét. A szemeiben értetlenség, kíváncsiság csillogott. - A menyasszonyommal a házasságunkat tervezgettük. Imádtam őt, megtettem volna érte bármit. Miatta változtam meg. Tudod, régen benne voltam egy bandában, egy igazán veszélyes bandában. Mondhatni annak a bandának szenteltem az életem. Szerettem a veszélyt, már élveztem is. Minden bajban benne voltunk. Loptunk, verekedtünk, mások gyilkoltak is.- Abbahagytam. Rápillantottam, mivel mesélés közben a földet bámultam. Félt, láttam, hogy félt.- Én a gyilkolást mindig kihagytam, de lett volna rá lehetőségem. Arra nem lettem volna képes. Én nem. Szörnyű emberek voltak, én is az voltam. De találkoztam vele. És ő megváltoztatott engem. Leszoktatott minden ilyen hülyeségről. Kiszálltam a bandából is, amit nem engedtek meg nekem, de engem nem érdekelt. Nekem akkor már csak egy szenvedélyem volt. Bonnie. Csak őt akartam akkor, és senkit, semmit. De ezt valakik nem tudták elfogadni. Valakiket zavart, hogy én most már boldog akartam lenni, nem pedig rossz fiú. Valahogy meg akartak ez miatt büntetni. Meg akarták keresni a gyenge pontom.- összeszorítottam a fogaim az emlékek és az idegesség miatt. - Meg is találtak a szemetek. Nem volt nehéz, hisz miatta léptem ki. Ők utálták is Bonnie-t, a halálát kívánták és gondolhatod, hogy nekik nem is lett volna nehéz, hogy őt holtan lássák. Az egyik napon....- szipognom kellett, mivel már a sírás kerülgetett. Rose, ezt észre is vette, ezért kicsit közelebb csúszott hozzám és óvatosan a hátamra csúsztatta kicsi kezét.
- Folytasd.- Óvatosan simogatott. Nagy levegőt vettem.
- Az egyik napon, elmentem, hogy karácsonyi díszeket vegyek. Mire.. mire visszamentem, a lakásban minden fel volt borogatva, el volt törve. Nem értettem mi lehetett az. Nem tudtam, hogy miért történt. Miért törtek be és, hogy kik. Utána leesett. Elkezdtem keresni a barátnőmet, de nem találtam sehol. Majd meghallottam a fürdőszobában, azt, hogy folyik a víz. Odasiettem és megláttam őt, ahogyan fekszik a vízzel teli kádban. A víz tiszta vér volt...
- Úristen.- kapta szája elé a kezét. Szorosan fogta a karomat.
- A mellkasánál egy vörös folt volt. A szemei körül lila duzzanatok. Az ajkai cserepesek és véresek. Tudtam, hogy már nem tehetek semmit. Meghalt és örökre elvesztettem. Akkor abban a pillanatban döntöttem el, hogy megkeresem azt a köcsögöt és megölöm. Az lett volna a legjobb, hogyha szenved és utána hal meg, de nem volt már sok időm, ezért lelőttem.- Lefolyt egy könnycsepp az arcomon. Nem érdekelt, hogy ő láthatja.
- Ho- honnan tudtad, hogy ő volt az?- szólalt meg vékony hangján.
- Ő volt az, aki a legjobban nem akarta azt, hogy kilépjek.- mosolyodtam el keserűen.- De most már ő is tudhatja, hogy milyen a halál. Meghalt végre ő, és kibaszottul nem bánom.- ráztam a fejem.
Csendben ültünk ketten a sötétben. Se szó, se beszéd, csak a csend. Nem sírtam, nem csináltam mást, mint magam elé meredtem és Rosalie ölelő karjaiban voltam. Simogattam a vékony karját. Jól eső érzés volt ez.
Ezt a csendet egy nagy durranás és az én kiáltásom zavarta meg. A karomhoz kaptam. Meglőttek bassza meg. Meglőtt egy görény. Rose felsikított mellettem, én meg nem törődve azzal, hogy újabb durranás hallatszott, felálltam és megragadtam a kezét.
- Fuss, Rose.- húztam magam után. Olyan gyorsan futottam, hogy szegény lány majdnem elesett mögöttem, de akkor pont nem az érdekelt, hogy esetleg kaphat egy kis horzsolást, hanem az, hogy ő ne haljon meg.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon jóóó volt!!! :) Siess a kövivel!:D xx.

    VálaszTörlés
  2. Uriisteeen ez nagyoon jo resz leett:Dd Szegeny Harryyy:( :DDD
    Sieess a kovivel kerleeeek:D

    VálaszTörlés
  3. Aimsijsisimsimsimaimai*-----* kurva élet

    VálaszTörlés
  4. Ohh my god. Nembiroooom nagyon siess. Imadom:))��❤️

    VálaszTörlés
  5. Kedves Sophia!
    Tetszik a blogod! :) Szépen néz ki és a történet maga is jó. Sok "elrablós" blogot olvastam de ez szerencsére nem olyan mint a többi. Bár a kinázetben annyi nem tetszik hogy a háttér túl sötét a fejléchez képest. Szépen írsz és nem nyúlfarknyi részeket osztasz meg ami nagyon jó! :) Szóval további jó munkát! xxölel, Helena Z.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Sophia Holt!

    Ahogy kérted hosszú komentet fogok irni.
    Nem is tudom,hogy hol kezdjem.Áhh-Megvan:
    Nagyon-nagyon tetszik a blogod,csak sajnos nagyon ritkán hozol riszt,amit kárpótól az,hogy izgalmas részekkel leped meg a Követőidet.
    Szerintem ez volt az első blog,ami megtetszett és amit elsőnek olvastam el.
    Nem tudok mást irni csak annyit,hogy igy tovább és várom a következő részt,mivel ez a rész teljesen elragadta a fantáziámat.
    Annyir izgulok,hogy mi lessz Harryvel és Rosel.
    Gyötör a kiváncsiság! :)

    VálaszTörlés
  7. üdv mond mikor lesz a folytatása nagyon jó történet csak igy tovább

    VálaszTörlés